Mobilház árak

LUXUS MOBILHÁZ ÉPÍTÉS

A mobilház szó hallatán a legtöbb ember lelki szemei előtt valamiféle konténer-féle szerkezet képe jelenik meg. Pedig az igények bővülésével manapság ezek az építmények már nemcsak, hogy szuper esztétikus megjelenésűek lettek, de a legkorszerűbb energetikai és műszaki megoldások köszönnek vissza bennük. Pont ilyenek a Zetrov Invest által tervezett és kivitelezett prémium mobilházak is! 

Megfizethető 4 évszakos mobilház árak? Telefonos konzultációhoz keressen minket

+36 20 473 1346

A mobilházakról dióhéjban


Amit érdemes tudni a mobilházról, hogy egy olyan előregyártott háztípus, amit gyári körülmények között készítenek el, és valamilyen szállítójármű segítségével jut el a végső helyére. A könnyűszerkezetes mobilházak minden egyes darabját előre legyártják, elkészülnek a tartófalak, a tetőszerkezet, kivágják rajta a nyílászárók helyét stb., végül pedig egy önhordó alvázszerkezetre építik. Így gyakorlatilag kész állapotban szállíthatók a helyszínre, ahol daruval a kívánt helyre lehet őket helyezni. A megfelelő alvázszerkezet azért is nagyon fontos, mert egyrészt ez fogja stabilan tartani a komplett szerkezetet, másrészt pedig mozgatható elemről van szó, így lényeges, hogy a szállítás, daruzás közben is bírja a terhelést. A konstrukció nagy előnye, hogy a megrendeléstől számítva egy pár hét leforgása alatt kulcsrakész állapotba kerülnek. Ami pedig talán még ennél is ígéretesebb, hogyha egyszer úgy döntünk, hogy túladnánk rajtuk, akkor a telektől függetlenül is eladhatók, hiszen bármikor bontás nélkül elszállíthatók. A mobilház árak pedig ami azt illeti, nagyon is kecsegtetőek.

Bontsuk le az előítéleteket: az a mobilház, már nem az a mobilház. Kész mobilházak, gyönyörű mobilházak – szabadság egy karnyújtásnyira


A legtöbben összekeverik a mai mobilházakat azokkal a kivitelekkel, amelyeket valószínűleg a vidéken játszódó filmekben láttak. Vagy ami még szintén gyakori szokott lenni, hogy a lakókocsihoz, konténerházhoz társítják a fogalmat. Pedig a mobilházak már nem olyanok, mint régen. Az Egyesült Államokban például a becslések szerint jelenleg körülbelül 20 millió ilyen otthon található, a lakosság javarésze ugyanis már réges-rég szakított a hagyományokkal, és inkább mobilházakba költözött be. Amíg idehaza valahogy még mindig foggal-körömmel ragaszkodunk az állandóság érzéséhez, addig ők már felfedezték a szabadság érzését - imádnak költözködni, jönni-menni. Habár nálunk még nem annyira terjedtek el az ilyen típusú házak, lehet vélni némi fejlődést ez irányába, ha csak azt nézzük, hogy a nyaralók esetében már bátrabban választunk ilyen építési megoldást. És ez a döntés nemcsak a kedvező mobilház árak, téliesített mobilház árak alakulásában keresendő.
Az elmúlt években a gyártók már oly módon csiszoltak mind a szerkezeti tulajdonságokon, mind a külcsínt és műszaki tartalmat tekintve, hogy gyakorlatilag alig lehet különbséget tenni a hagyományos ingatlanokkal összevetve = ugyanolyan prémium érzete lesz az embernek, és gyönyörű mobilházak látnak napvilágot. Például most garázsok, teraszok tartoznak a házhoz, és gyönyörű pázsit vagy úszómedence hever az épület mellett. Stílusos megjelenésűek, energiahatékonyak, és szinte bármilyen műszaki tartalommal fel lehet őket ruházni – kell ennél több?

A mobilház építés minden szempontból előnyös


A könnyűszerkezetes mobilházak egyik előnye, hogy ellenőrzött, gyári környezetben készülnek, így kevesebb a hibalehetőség száma. Annak ellenére, hogy a munkafolyamat jóval gyorsabb, ez nem jelenti azt, hogy a gyártók figyelmen kívül hagyhatják az építési és biztonsági előírásokat. A mobilházakat képzett építőipari szakemberek készítik el, ami általában mindösszesen néhány hetet vesz igénybe. A gyártási folyamat gördülékenyen halad egyik fázisról a másikra, az elejétől a végéig.
A gyártáshoz szükséges anyagok folyamatosan rendelkezésre állnak, és a munkafolyamatot nem befolyásolja az időjárás sem, mivel ún. száraz technológiával dolgoznak. Nem kell várni a cement megszilárdulására, nem kell tégláról-téglára felépíteni az épületet. Ennek hála az ütemezési késések szinte szóba sem jöhetnek, Ön nyugodtan tervezhet, hiszen kiszámítható és garantált lesz a költözési idő és a mobilház árak is. Ami pedig a környezetvédelmet illeti, egy prémium mobilház gyártásánál kevesebb építőanyagot használnak fel, és az alapanyagok is jellemzően fenntarthatóbbak, nincs pazarlás. Az építési folyamat során visszamaradt hulladékot pedig újrahasznosítják.

Kész mobilházak – elég csak beköltözni


Kevés izgalmasabb dolog van annál, mint látni, ahogy a saját otthonunk felépül. De az az érzés, amikor kompletten érkezik meg az új otthonunk, az egy merőben új dimenzióba helyezi az izgalom fogalmát. A kész mobilházak helyszínre szállítása és lepakolása után, a végső simítások és közművek bekötési munkálatai meglepően gyorsan haladnak, ami azt jelenti, hogy nemsokára már az új konyhájában készítheti a finomabbnál-finomabb ételeket, az új hálószobájában hajthatja álomra a fejét, vagy a nappalijában elvezheti a teljes luxus örömét. A mobilház építés választásával kellemes csalódás éri majd, amikor rádöbben arra, hogy milyen hamar elkezdheti ténylegesen élvezni az új életét, immáron a saját, minden szempontból komfortos otthonában. A költözési határidő garantált lesz! Cégünknél a megrendeléstől számítva néhány hét leforgása alatt egy komplett otthon várja. Ráadásul nálunk kulcsrakész gyorsházat is kérhet, ami azt jelenti, hogy a festést, burkolatok kialakítását, szaniterek beszerelését stb. is elvégezzük generálkivitelezésben, így tényleg csak beköltöznie kell.

luxus mobilház építés 4 évszakos használatra
Luxus mobilház gyönyörű környezetben

Ilyen egy valódi luxus mobilház.
Prémium mobilházak mindenkinek.


Ha otthonáról van szó, egy dolog, amit szeretne kihozni belőle, az a kényelem. Kétségtelen, hogy a legújabb prémium mobilházak impozáns dizájnnal és lenyűgöző stílusválasztékkal készülnek, akár állandó otthonként, akár irodahelyiségként, vagy hétvégi nyaralóként lássuk hasznát.
Habár az első generációs kivitelek esetében jellemzően korlátozott számú modell állt a rendelkezésre, az utóbbi években egyre gyakoribbá váltak az egyedi opciók, így gyakorlatilag teljesen az elképzeléseinkhez szabhatjuk a leendő mobilházat. Kérhetjük például lapostetővel, magastetővel, garázzsal, nagy terasszal, bármilyen színben, méretben, elrendezésben, csúcsminőségű műszaki felszereltséggel = gyönyörű mobilházak. A mobilház építés abszolút megadja nekünk a tervezési rugalmasságot, összkomfortos és minden megvan benne, ami csak kellhet egy kényelmes élettérhez.
Belül a prémium mobilházak a luxus színvonalával büszkélkedhetnek, így könnyedén felveszik a versenyt a hagyományos házépítéssel. A szigorú minőség-ellenőrzési feltételek mellett, magas színvonalon elkészült épületek olyan élvonalbeli anyagokat tartalmaznak, mint a napelemek, az extra szigetelés és a télen is jól teljesítő vízvezeték rendszerek. A Zetrov Invest luxus mobilház teljes mellszélességgel biztosítja, hogy minden évszakban kényelmes és tartós megoldást jelentsen, legyen az állandó otthon, vagy bármi más. Cégünknél például H-energiás hűtő-fűtő klímát (Gree Comfort), Atlantic vagy Nobo fűtőpaneleket, elektromos padlófűtéseket, kandallókat, szabadon álló kályhákat, de még napelemeket is lehet kérni, ha zöld beruházásban gondolkodik.

Mit tud a 4 évszakos mobilház?  4 évszakos mobilház árak, téliesített mobilház árak


A 4 évszakos mobilház esetében a szerkezet masszívabb szigetelést kap, például vastagabb falakat, hőszigetelt ablakokat és ajtókat, valamint jó minőségű tetőszigetelés is társul hozzá. Emellett az épület fűtési és hűtési rendszere is fenntarthatóbb módon van kialakítva. Ezek a különbségek teszik a 4 évszakos mobilházat alkalmasabbá arra, hogy az év bármely szakában komfortos otthont nyújtson a lakóknak. Természetesen, az épület pontos szigetelése és felszereltsége függ az adott modell típusától és gyártójától is. 
Az általunk kínált 4 évszakos mobilház messze meghaladja a várakozást, ha energiahatékonyságról van szó: szerkezeteink AA+ energiaosztályt képviselnek! Egyrészt a minőségi szigetelés és a fenntartható műszaki tartalom kombinációjával jelentősen csökkenthető az épület energiaköltsége, mivel télen a megtermelt hő, nyáron pedig a hűvös levegő kevésbé szökik el. Másrészt pedig hőhídmentes kialakítás érhető el, ami például nehezen megvalósítható a hagyományos építési technológiákkal. A modern könnyűszerkezetes mobilházak akár 50%-kal energiahatékonyabb lehetnek, sőt passzívház színtű értékek is elérhetőek például napelemek stb. felszerelésével. Ennek függvényében a 4 évszakos mobilház árak, azaz a téliesített mobilház árak némileg magasabb nm árral kaphatók, de befektetésünk már rövid távon is megtérül. Általánosságban azonban elmondható, hogy a mobilház árak akár 10-35%-kal is kevesebbe kerülhetnek négyzetméterenként, mint a hagyományos technológiával készült házak, így hamarabb juthatunk otthonhoz.

4 évszakos mobilház építés árak
A megfizethető mobilház árak és a kényelem kéz a kézben járnak

Kisebből a nagyobba. A könnyűszerkezetes mobilházak az igényeinket is lekövetik


A mobilházak olyan hosszú távú lehetőségeket rejtenek, amit szinte minden élethelyzetben kamatoztatni lehet. Mivel egy ilyen típusú otthon jóval megfizethetőbb, mint egy hagyományos tégla építésű ház, gyakorlatilag csak a telket kell kiválasztani hozzá. Egy egység 4,2 méter x 13 méter hosszú, ami nagyjából 54 m2-nek felel meg a valóságban. A kész mobilházak tökéletesen alkalmasak lehetnek egy fiatal felnőttnek, egy még gyermektelen, vagy kisgyermekes párnak, de egy nyugdíjas párnak is. Kényelmesen elfér benne egy nappali, 1 vagy 2 hálószoba, fürdőszoba és egy konyha is. A családok tehát „kicsiben kezdhetik” és az igényeik változásával további modulokat is hozzáadhatnak a meglévő szerkezethez. Mit jelent ez? Akár 3-4, de 5-6 mobilházat is össze lehet építeni, hogy egy nagyobb lakóegységet kapjunk, a legkülönfélébb felállásokban – például L, H, U vagy T alakban is formát ölthetnek. Másik lehetőségként pedig ott van az is, hogy az épületet bármikor át lehet helyezni egy másik helyszínre, és a telektől függetlenül is eladható. Ha Zetrov Invest, akkor megfizethető mobilház árak, 4 évszakos mobilház árak!

Mobilház építés a Zetrov Invest által


Elhiszi, ha azt mondjuk, hogy nálunk gyönyörű mobilházak látnak napvilágot? Legyen megrendelőinknek bármilyen elképzelése a külső megjelenést és az enteriőrt illetően, a kulcsrakész mobilházainknak csak a képzelet szabhat határt!

A Zetrov Invest luxus mobilház könnyűszerkezetes panelekből áll, és egy daruzható alvázra kerül megépítésre. Ennek hála teljesen olyan érzete lehet benne az embernek, mintha egy valódi családi házba csöppenne. Egy egység (modul) maximum 4,2 m x 13 m hosszú, de ennél kisebbet is meg tudunk valósítani. Ha pedig inkább bővítenénk, akkor akár 3-4 egységet is össze lehet építeni. A cégünk által megtervezett mobilházak esetében nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy olyan szerkezetek ölthessenek testet, amelyek 4 évszakosak, így kitűnő hőszigeteléssel vannak ellátva. Legyen szó zimankós hidegről, perzselő napsugarakról, netán tomboló szélviharról, a 4 évszakos mobilház minden esetben kiérdemelte a bizalmat. Ennek hála pedig nemcsak ideiglenes, de állandó lakóházként is megállják a helyüket, hiszen abszolút képesek eleget tenni a legmagasabb energetikai és statikai követelményeknek. Igény szerint innovatív műszaki tartalommal, szigeteléssel, fűtésrendszerrel stb. ruházzuk fel a házakat = garantált az AA+ energiabesorolás! Ha tehát Ön is megfizethető áron teremtene új otthont, építene nyaralót, netán egy stabil szerkezetű tárolóegységre lenne szüksége, akkor bátran válasszon mobilházat! 

A kötelezettségmentes tanácsadásért, téliesített mobilház árak miatt, ne habozzon velünk felvenni a kapcsolatot!

Ajánlatkérés

Kérjük töltse ki az összes kötelező mezőt!
Ajánlatkérés
Ajánlatkérés
Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása